Behozott extra bevétel a klienseinknek
ISMERJÜK MEG EGYMÁST
A VÍZIÓ, AMI HAJT MINKET
Behozott extra bevétel a klienseinknek
ISMERJÜK MEG EGYMÁST
A VÍZIÓ, AMI HAJT MINKET
ISMERJÜK MEG EGYMÁST
A VÍZIÓ, AMI HAJT MINKET
Mert a legtöbb esetben már minden adott, csak egy szikra kell
Éveken át, amíg NK Group International néven ismerték a céget és széleskörű marketing szolgáltatáspalettát nyújtottunk kis- és középvállalkozások részére, időről-időre ugyanazon a ponton akadtunk el. A hirdetési eredmények egyre javultak, a célközönség egyre pontosabban meghatározott lett, a mesterséges intelligencia ráérzett, kiket akarunk elérni és mégis beleakadtunk egy limitbe, ahonnan egyszerűen képtelenek voltunk az eredményeket tovább növelni.
Általában ilyenkor azonnal felmerül, hogy emelni kellene a hirdetési kereten, viszont tudtuk, hogy bár az eredmények természetesen jobbak lesznek arányaiban, ez mégsem vezet a probléma gyökeréhez. Azt szerettük volna, ha már a lehető legjobban teljesítő értékesítési folyamatba eresztjük bele a hirdetési költség növelése miatt megtöbbszöröződött számú érdeklődőt.
Azt kezdtük el keresni, hol lehet az az apró változtatás, ami a teljes folyamatot lángra gyújtja és az értékesítést a következő szintre emeli.
Mert a továbbfejlődéshez vissza kell ülnöd a rajzasztalhoz
A lehető legmeggyőzőbb elméletet építhetjük fel korábbi tapasztalatok, vásárlói profil és tevékenységi kör alapján, az akkor is csak egy elmélet marad; egészen addig, amíg le nem teszteljük élesben, a weboldal látogatóival.
Rájöttünk, hogy vissza kell mennünk egyenesen a tesztelés stádiumába, hiszen minden weboldal elkészülésekor vagy a tulajdonos, vagy a webfejlesztő elképzeléseit tükrözi, de szinte sosem megy mögé az esztétikának vagy a praktikumnak, hogy kiderüljön, mit is akarnak látni az oldal látogatói. Mit kell mutatni ahhoz, hogy gyorsan megtalálják a keresett terméket, milyen folyamaton kell keresztülmenniük ahhoz, hogy vásároljanak?
Biztosítanunk kell azokat a stúdiókörülményeket, amik megengedik, hogy egy másik változatát vegyük fel a gitárszólónak; amik engedik, hogy összegyűrjük az első skiccet, a sarokba dobjuk és más irányból közelítsük meg a következőt.
Mert amikor választ találsz, azt kötelességed megosztani a világgal
Miután pedig újra és újra rádöbbentünk arra, hogy minden egyes márka, minden weboldal, minden értékesítési folyamat mást igényel, hogy lángra gyúljon, mindazt a tudást és tapasztalatot, ami elvezetett a felismerésig, nemzetközileg elérhetővé kell tennünk mindenki számára, hogy ne csak a vaktában való találgatás legyen az egyedüli opciójuk a továbbfejlődésre.
Hálásak vagyunk, ha ebben bármilyen formában tusz segíteni. Ha azzal, hogy a kliensünk leszel, alig várjuk a közös munkát; ha ajánlasz minket egy ismerősödnek, akinek segítségére tudnánk lenni, remek; ha annyival, hogy megosztod a podcast-unk videólinkjét, hogy minél többekhez érjen el, az is nagy előrelépés.
„Sikerünk az Amazon-nál attól függ, hogy hány kísérletet végzünk évente, havonta, hetente, naponta.”
Jeff Bezos
Néhány szó a víziónkról
Célul tűztük ki magunk elé, hogy a legfontosabb motiváció a Spark Studio International-nél mindig az maradjon, hogy segítsünk az embereknek. Azzal, hogy webáruház tulajdonosoknak segítünk jobban pozícionálni a termékeiket, valójában a vásárlók tömegeinek segítünk, akik egy specifikus probléma megoldására vagy egy specifikus igény kielégítésére a lehető legmegfelelőbb terméket keresik az internet összezavaróan széles palettáját böngészve.
Az együttműködésünk stádiumai
Helyzetfelmérés
Elemzés
Stratégia építés
Tesztelés
Finomhangolás
Készen állsz arra, hogy megtedd az első lépést és leelemezzük közösen,
hol vannak a javítandó területek, hogy megtöbbszörözzük a weboldalad bevételét?
Foglalj egy időpontot a kollégánkkal a helyzetfelmérésre itt:
Bízhatsz a szakértelmünkben

